Trendi toalettek

Trendi toalettek

 

A WC helyiségek méltatlanul kevés figyelmet kapnak, mikor a házat, lakást tervezzük, újítjuk. Pedig nem kell mellékvágányra helyezni, ugyanis, sokszor nem kellene ahhoz sok, hogy egy nem csak funkcionalitásában, de légkörében is kellemes helyiségünk legyen.

 

Számos példát láthatunk erre a következőkben.

Sokszor elég egy-egy ütős dolog, ahhoz hogy legyen stílusa ennek a helyiségnek, de láthatunk arra is példát, amikor a gondos tervezés az, amitől nyomot hagy esztétikailag bennünk.

 

Mérete ne legyen számunkra hátráltató tényező, inkább kezeljük ezt előnyként, hiszen nem kell sok felületet sem burkolnunk, sem dekorálnunk. Emellett a tárolásra is gondolnunk kell, talán kicsit kreatívabban, de minden helyet kihasználva hasznos kis tér lehet.

Ha a költségkeret miatt húzunk magunknak határokat, az ne jelentse feltétlenül azt, hogy a figyelmünket is elfordítjuk. Szánjuk rá azt a kis plusz energiát, amivel átgondoljuk a toalettünk küllemét, hiszen számos lehetőség van annak trendi megjelenésére.

 

Szöveg: Kolbe Havrics Imola /ImolArt/