Tükrök a fürdőszobában

Tükrök a fürdőszobában

A fürdőszobában elhelyezett tükröket is körültekintően kell kiválasztanunk, attól függően, hogy milyen csempét alkalmazunk, mekkora helyünk van rá, illetve, hogy milyen stílust szeretnénk hangsúlyozni vele.

Természetesen térben álló, kád mögé vagy akár ajtóra függesztve is jól megfér a fürdőben, most a mosdó fölé helyezett tükröket járjuk végig.

Mik a lehetőségeink?


EGYEDI TÜKRÖK

Ha igazán stílusos fürdőszoba elérése a cél, akkor egy egyedi tükörrel remekül meghatározhatjuk, illetve erősíthetjük azt. Némely esetben az egyéb stíluselemek ellenpólusaként is jól működhet egy-egy különc darab.


TÜKRÖS SZEKRÉNY

Nagyon kedvelt megoldás, amikor a tükörfelület egyben a szekrény frontja is. A tér növekedését érhetjük el azáltal, hogy a tárolni kívánt dolgoknak helyet ad, így a mosdó alatti szekrény, lebegő is lehet, ami mindenképpen könnyít a látványon.


BURKOLATBA ÉPÍTETT

Aki olyan termékcsaládot választ, aminek darabjai lehetővé teszik a keretezést, vagy talál ízlésének megfelelő mozaikot, akkor a burkolat részeként is tündökölhet a tükör.

 

FÜRDŐSZOBAI TÜKÖR

Léteznek speciálisan fürdőszobákba tervezett tükrök, amelyeknek a rögzítése egyszerű, saját világítással is rendelkezhet.


KERETES TÜKÖR

A keretes tükrök milyensége szintén stílus-meghatározó lehet, de akad olyan eset is, amikor egy kis fennköltséget ad ’csupán’, s szépen belesimulva környezetébe díszíti a szobát.


RAGASZTOTT

Adódhat olyan eset is,amikor a tükröt utólag ragasztjuk rá a csempére, falra.

 

A tükrök nagyon sokat tesznek hozzá az összképhez. Azonban ha rosszul választunk, el is ronthatjuk vele a koncepciót, így mindig vegyük számba a lehetőségeket, mielőtt döntünk.

 

 

Szöveg: Kolbe Havrics Imola /ImolArt/