Klasszikus fürdőszobák

Klasszikus fürdőszobák

 

 A klasszikus stílus önmagában karakteres, így valaki azt vagy szereti, vagy nem. Vagy ragaszkodik hozzá az otthonában, vagy teljességgel kizárja.

Sokféle válfaja létezik, lehet kicsit rusztikusabb, lehet modern-klasszikus, vagy épp vintage jegyeket hordozó.  

Ahhoz, hogy klasszikus fürdőnk legyen, sok mindent tehetünk.

A bútorozásra mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. Fából készült, vagy marással díszített frontok kerülnek a komódszerű bútorokra, s nem ritkán álló szekrények is megjelennek a helyiségben.




 


Kiemelhetjük a jegyeket egy jól megválasztott burkolattal is. Léteznek konkrétan erre a stílusra specializálódott termékcsaládok, ahol a struktúra és a minta is tradicionális. Játszhatunk a leburkolt felületek magasságával, nem kell ragaszkodnunk a megszokott csempézési magasságokhoz, sőt váltakozhatnak is. Sokszor találunk kedvünkre való dekor csempéket a kiválasztott alaplapokhoz, ha mégsem, nem feltétlenül kell más alapot keresnünk, hiszen számos mozaik, falburkolat létezik, amivel feldobhatjuk az egyhangúságot, kiemelhetünk egy-egy falat.



     

    

 

 

 

 

A világítás megtervezése is fontos, általában csillárt, fali karokat helyezünk el.


A tükör keretezése szinte minden esetben adja magát, legyen az csempe, vagy épp egy faragott fa keret.


 

 

Szereti a ráültethető, lábas, vagy beépíthető mosdókat és szabadon álló kádakat, azaz egy-egy szaniter is megadhatja a kívánt hatást. A csaptelepek is hordozhatják a stílus jegyeit.


 

 

Természetesen a finom megoldások adják meg a jellegét, így a lábazatot, minták kialakítását, vagy a csempe lezárását is meg kell komponálni. Alkalmazzunk textileket. Egy szép drapéria, vagy szőnyeg meghatározó pontja lehet. a fürdőszobának. Nálunk elvétve láthatunk, de a képek a falon is rendkívül mutatósak. Vizes helyiségbe alkalmazható tapétát is betervezhetünk. Így egy egyszerűbb mintájú csempét könnyedén feldobhatunk.


 

 

A színválasztás szabadon történhet, tévhit, hogy egy klasszikus helyiség csak barna árnyalatokkal érhető el. Nyugodtan választhatunk világos, akár fehér burkolatokat vagy bútorokat. Színeket is bátran vihetünk bele, azonban harsányabb kivitelben ritkán jelennek meg. Jól állnak neki a kontrasztok, így nem kell homogén helyiségben gondolkodnunk.


 

 

Szöveg: Kolbe Havrics Imola /ImolART/